A görkorcsolyázás irányzatai közül az aggressive stílus képviseli az extrém vonalát ennek sportnak. Ezt a típust azok az emberek használják akiknek a görkorcsolyák által nyújtott hétköznapi élmény már nem kihívás. Ők a legmagasabb szintre emelik ezt a sportot; ugrások, forgások, korlátok csúszása és még sok más különböző trükk által.
Ez a vonal az USA-ból indult el körülbelül az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején. Akkoriban pár vakmerő kaliforniai srác úgy gondolta, hogy nem elégszik meg a görkorcsolyák adta hagyományos lehetőségekkel és elkezdték a határokat feszegetni. Mivel akkoriban még nem léteztek kifejezetten erre a stílusra épülő görkorcsolyák, így a már piacon lévő fitnesz görkorikat kezdték el megerősíteni házilag, hogy bírják a nagyobb igénybe vételt.
Idővel a gyártók is piacot láttak ebben a stílusban így a profik segítségével fejlesztésekbe kezdtek.
Első ránézésre is látszik hogy ezek a görkorik sok mindenben eltérnek a hagyományos társaiktól. A strapabíró, zárt merevebb műanyag cipők a megfelelő helyeken speciális csúszó/kopó felületeket, úgy nevezett soulplate-ket kaptak, belül pedig egy kényelmes de erős bélést. A keréksínek extra merevítésekkel, különleges ívekkel és speciális anyagú kopásálló kerekekkel lettek ellátva, hogy hosszú távon bírják a korlátokon, padkákon, és egyéb helyeken való csúszásokat, ugrásokat.
Az évek alatt több gyártó is beszállt a fejlesztésekbe, így ezen a kategórián belül is lettek kisebb eltérések a termékek között. Ezeket a különbségeket már csak a gyakorlottabb haladók érzik meg, de felhasználásukat tekintve egységesek.
Az utóbbi 25 év alatt még jó pár nagyobb gyártó is (Roces, Rollerblade, Bauer) lemorzsolódott ebben a szegmensben, és végül a legjobb termékekkel azok maradtak a piacon akik valóban ezzel a sportággal, és az ebben részt vevő profikkal fejlesztették folyamatosan termékeiket. Így nagyjából 3-4 márka (pl.: USD, Razors, Remz, K2) az amivel ebben a sportágban érdemes foglalkozni. Ahogy a görkorcsolya többi változatánál is, itt még kifejezettebben igaz, hogy az olcsóbb silány másolatok hosszabb távon drágábbak, és sajnos a nem megfelelő tervezés miatt balesetveszélyesebbek lehetnek. Érdemesebb az évek óta erre szakosodott márkákból választan. Ezekhez itthon is megfelelő szervizháttér és alkatrész ellátás biztosított. A mi kínálatunkban is csak olyan görkorcsolyákat találnak meg amikhez ezeket biztosítani tudjuk. Jó pár "neves" márkát pont az előbb említett alkatrész utánpótlás és szervizháttér hiánya miatt vagy az ár/minőség arány mértéke miatt nem forgalmazunk.

A görkorcsolyák megvásárolhatóak komplett szerelésben is, de azok akik saját sínnel rendelkeznek, vagy a gyári sín helyett más típussal szerelnék fel a görkorcsolyájukat, azoknak lehetőségük van sok modell esetében csak magát a boot-ot (a cipőt, sín és kerekek nélkül) is megvásárolniuk.

Ha esetleg valaki még új ebben a sportban, és most kezdi az első lépéseket, nekik ajánlanánk hogy, boltjainkban szakeladóink több mint 20 éves aggressive görkorcsolyás versenysport múlttal rendelkeznek, kérésre ingyen szaktanácsadást nyújtanak helyben.
 

Görkorcsolya › Aggressive

Összes termék: db
Remz Josiah Blee Pro 79.900 Ft / 1 pár
Remz Josiah Blee Pro boot 64.900 Ft / 1 pár
Razors Genesys 11 67.900 Ft / 1 pár
-26%
Razors SL Scott Quinn 94.900 Ft 69.900 Ft / 1 pár
-6%
USD AEON 72 grey 74.900 Ft 69.900 Ft / 1 pár
-15%
USD AEON 72 Richie Eisler 82.900 Ft 69.900 Ft / 1 pár
Razors SL 3 89.900 Ft / 1 pár
-14%
USD VII grey/gold 69.900 Ft 59.900 Ft / 1 pár
-13%
USD VII CLAN black 59.900 Ft 51.900 Ft / 1 pár
USD Sway 60 Team II 49.900 Ft / 1 pár
USD AEON 60 black 72.900 Ft / 1 pár
Razors Genesys Junior 41.900 Ft / 1 pár
-2%
USD AEON 60 Team black/white 76.900 Ft 74.900 Ft / 1 pár
-2%
USD AEON 72 Team white/grey 76.900 Ft 74.900 Ft / 1 pár
-3%
USD AEON 80 Team black 82.900 Ft 79.900 Ft / 1 pár
USD VII black/white/yellow 69.900 Ft / 1 pár
Gawds Franky Morales Pro UHMW 119.000 Ft / 1 pár
-3%
Razors Shift 92.900 Ft 89.900 Ft / 1 pár
-3%
Razors Shift 2 92.900 Ft 89.900 Ft / 1 pár
Razors Cult Navy 53.900 Ft / 1 pár
Razors Cult White 55.900 Ft / 1 pár
Razors Cult Cream 53.900 Ft / 1 pár
USD AEON 60 Albert Hooi 20Years Limited Edition 79.900 Ft / 1 pár
USD AEON 60 Billy O'Neill 20Years Limited Edition 79.900 Ft / 1 pár
USD AEON 60 Rachard Johnson 20Years Limited Edition 79.900 Ft / 1 pár
USD AEON 60 Carlos Pianowski 20Years Limited Edition 79.900 Ft / 1 pár
USD VII Roman Abrate 104.900 Ft / 1 pár
Razors Genesys 10 LE 62.900 Ft / 1 pár
Razors Genesys 10 62.900 Ft / 1 pár
-41%
USD Carbon Free Plus Montre Livingston boot 89.900 Ft 52.900 Ft / 1 pár
-19%
Xsjado 2.0 Chris Farmer 6 skeleton boot 55.900 Ft 44.900 Ft / 1 pár
-31%
Razors SL Scott Quinn boot 79.900 Ft 54.900 Ft / 1 pár
Razors Genesys 11 boot 57.900 Ft / 1 pár
Razors SL 3 boot 74.900 Ft / 1 pár
-11%
USD VII CLAN black boot 44.900 Ft 39.900 Ft / 1 pár
-22%
USD Carbon Free Team boot 102.900 Ft 79.900 Ft / 1 pár
USD Sway 60 Team II boot 34.900 Ft / 1 pár
-12%
USD Sway team blue boot 32.900 Ft 28.900 Ft / 1 pár
-16%
USD VII grey/gold boot 59.900 Ft 49.900 Ft / 1 pár
USD Sway Montre Livingston Pro boot 44.900 Ft / 1 pár
-9%
USD Carbon Team black boot 108.900 Ft 99.000 Ft / 1 pár
-8%
USD Carbon Free Team boot black/grey 92.900 Ft 84.900 Ft / 1 pár
USD VII black/white/yellow boot 59.900 Ft / 1 pár
Gawds Franky Morales Pro UHMW boot 99.900 Ft / 1 pár
-9%
Razors Shift boot 82.900 Ft 74.900 Ft / 1 pár
-9%
Razors Shift 2 boot 82.900 Ft 74.900 Ft / 1 pár
Razors Cult White boot 43.900 Ft / 1 pár
Razors Cult Cream boot 43.900 Ft / 1 pár
USD VII Roman Abrate boot 79.900 Ft / 1 pár
-27%
USD Sway 72 team blue 54.900 Ft 39.900 Ft / 1 pár